A tudatos gondolkodás kialakításához adott tanácsokat kisiskolásoknak a korábbi köztársasági elnök és kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó Csurgón.
Schmitt Pál rendkívüli osztályfőnöki óra keretében tartott előadást az Eötvös József Általános Iskolában. Saját élettapasztalatain keresztül a sport, valamint a tudatos életmód összefüggéséről beszélt.
- A sport nem csupán a test, a fizikum, de az akarat, s a belső motiváció fejlesztésének is eszköze – mondta. - Ez a sajátos szemléletmód hozzájárul az életen át tartó tudatos gondolkodáshoz, a tudatos élet kialakításához. A bátrabbak nyakukba akaszthatták Schmitt Pál 1972-es olimpiai aranyérmét is.
forrás: sonline.hu
Sótonyi László lett Imre Vilmos távozását követően a férfi kézilabda NB I-ben negyedik helyen végzett Csurgói KK vezetőedzője. A somogyi klub vezetése ezt pénteki tájékoztatóján jelentette be.
Közösen rendezik az idén és jövőre is a Csuszafesztivált, ahol a horvát partnereik kulturális együttesei is fellépnek.
Keresik a kapcsolatot a horvátokkal a csurgóiak. Az önkormányzat egy kisebb delegációja ezért Slatinára utazott, ahol a közös, határon átnyúló pályázatuk aktualitásait tárgyalták meg. A turisztikai jellegű elképzelésekben a két város, illetve Virovitica-Podravina Megye Regionális Fejlesztési Ügynöksége (VIDRA) gondolkodik együtt.
– Közösen rendezzük az idén és jövőre is a Csuszafesztivált, ahol a horvát partnereink kulturális együttesei is fellépnek – mondja Füstös János Csurgó polgármestere a slatinai találkozó után. – A pályázatba beépítettük az ehhez kapcsolódó tárgyi feltételeket is, például kiállítóhelyek, fény és hangtechnika, színpad, és egy profi, 300 négyzetméteres nagysátort vásárolását, amely önmagában is jövedelemtermelő forrást jelent.
A mintegy 55 millió forintos pályázatból megvalósul a slatinai mozi komplett felújítása és ősszel egy filmfesztivál is.
Csurgónak ez már nem az első határon átnyúló pályázata: pár éve valósult meg egy innovatív geotermikus energia kutatás Csurgó és Kapronca közelében, amely a két település közelében végzett a felszín alatt nyugvó geotermikus lelőhelyeket kutatta.
forrás: sonline.hu
Koncepció készült Csurgó megszépülése. A város tavaly fejezte be a településközpont komplett rehabilitációját: megújult többek között a Jézus szíve templom, a Petőfi és a Széchényi tér, illetve a könyvtár. Most az óvárosi városközpont került sorra, a nyertes pályázatról szóló értesítést a napokban kapta kézhez az önkormányzat.
K ápr. 30 @ 2:00PM - 03:00PM Csokonai Közösségi Ház megnyitó |
P máj. 31 @11:00AM - 11:00PM XVIII. Csuszafesztivál |
Szo jún. 01 @11:00AM - 11:00PM XVIII. Csuszafesztivál |
6°C
Unknown
Páratartalom: 62%
Szél: 3.22 km/h
9°C 0°C
12°C 4°C